A MILAB-ot koordináló HUN-REN SZTAKI és a Semmelweis Egyetem Sportorvostan Tanszékének kutatói nem csak a futáson vettek részt, hanem egy tudományos vizsgálat keretében együttműködve a sport és a biológiai életkor kapcsolatát vizsgálják: a résztvevők maguk is megtudhatták, a mesterséges intelligencia szerint hány évesek.
Benczúr András, a MILAB szakmai vezetője, Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika professzora, valamint Micsik András, a MILAB kutatója félmaratoni távot teljesítettek, míg Könyves Vera MILAB-kutató a 10 kilométeres távot futotta.
A Semmelweis Egyetem Sportorvostan Tanszékének sátránál az egyetem munkatársai mindeközben ingyenes szűrést, tanácsadást, illetve a Sürgősségi Orvostani Klinika munkatársaival együttműködve reanimáció oktatást tartottak. Kerepesi Csaba, a MILAB kutatója pedig egy mesterséges intelligenciával működő öregedésórával mérte le az érdeklődők biológiai életkorát: ehhez mindössze egy mobilos fotó kellett.
A képen, balról jobbra: Dr. Könyves Vera (HUN-REN SZTAKI, MILAB), Dr. Micsik András (HUN-REN SZTAKI, MILAB), Prof. Dr. Vágó Hajnalka (Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika), Dr. Benczúr András (laborvezető, HUN-REN SZTAKI, szakmai vezető, MILAB), Prof. Dr. Becker Dávid (igazgatóhelyettes, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Semmelweis Egyetem), Dr. Kerepesi Csaba (HUN-REN SZTAKI, MILAB)