A 2024. november 8-án, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban (HUN-REN TTK) rendezett konferencián a HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium munkatársai, Kerepesi Csaba csoportvezető és Szatmári Eszter kutató tartottak előadást.
Kerepesi Csaba a biológiai életkor becslésére alkalmas öregedés órák alkalmazásáról és működéséről beszélt, kitérve arra, hogy már nem csak szöveti mintavétellel (pl. vér) lehet ilyen becslést végezni, hanem a mesterséges intelligencia segítségével akár fotókról is.
Az arckép alapú biológiai életkorbecslést már többször bemutatta, többek között a Kutatók Éjszakáján is ki lehetett próbálni az erre szolgáló, még fejlesztés alatt álló alkalmazást. A Fejes Iván és Király Bence kutatókkal közösen fejlesztett PhotoAge app lényege, hogy az alanyról egy okostelefon kamerája készít portrét, majd ez alapján becsüli meg az algoritmus az illető biológiai életkorát – ami nem feltétlenül azonos a kronológiai életkorral.
Szatmári Eszter előadása a biológiai életkor és a sport hatásairól szólt: kutatásában prof. Radák Zsolt (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem – TF) kutatócsoportjával együttműködve azt vizsgálta, hogy az 50 és 70 év közti alanyok aktív életvietele befolyásolja-e a biológiai öregedésüket. Az eredmények szerint a válasz igen, méghozzá kedvezően: fél év aktív és rendszeres testedzés után kimutathatóan lassult a kísérlet résztvevőinek biológiai öregedése.
Kerepesi Csaba és Szatmári Eszter a 2024. november 14-i Forbes Tech Summit vendégei is voltak, szereplésükről ide kattintva lehet olvasni.