
2025. július 2-án rendezte meg a HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) a 12. MILAB Meetupot a SZTAKI Nagytanácsteremében, ahol ezúttal a mesterséges intelligencia és oktatás kapcsolatát járták körül az előadók és résztvevők.
A programot Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke és a MI Koalíció oktatás munkacsoportjának vezetője nyitotta meg, előadásában a mesterséges intelligencia térnyeréséről és a felsőoktatás felelősségéről beszélt.
Ezt követően Udvari Beáta, a Szegedi Tudományegyetem oktatási igazgatóságának képviseletében ismertette, milyen terveik vannak az MI oktatási minőségfejlesztésben való alkalmazására, és milyen realitásokkal szembesülnek a gyakorlatban.
A közoktatás gyakorlati példáit Róth Sándorné Anikó informatika-digitális kultúra tanár, Séllei Edit, tanító és Jéney Ildikó, tanító mutatták be. Végül Szántó Zsolt (SzTE) egy konkrét esettanulmányon keresztül demonstrálta, hogyan lehet automatikusan vizsgakérdéseket generálni szöveges tananyag alapján.
Címlapfotó: Dr. Dietz Ferenc