2023. november 13 – 14-én tartotta a HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) őszi szakmai napját, amelyen a brit Warwick Egyetem kutatói is előadtak. A rendezvény célja a MILAB és a – Turing Sheme tag – Warwick Egyetem kölcsönös bemutatkozása, a kutatási projektek ismertetése, és a közös kutatási lehetőségek vizsgálata.
A kétnapos rendezvényt Monostori László, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóinézet igazgatója nyitotta meg. Kocsis Krisztina, a Brit Nagykövetség Tudományos és Innovációs attaséjának távollétében Kása Ferenc szakdiplomata köszöntötte a résztvevőket. Ezután Yulia Timofeeva, a Warwick Egyetem Számítástechnikai Tanszékének vezetője mutatta be az egyetem működését, tanszék szakmai kihívásait.
Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője ismertette a laboratórium céljait. Vanek Bálint, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettese a szintén HUN-REN SZTAKI által kooridnált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumáról (ARNL) adott áttekintést. A köszöntőket Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal alelnökének beszéde zárta.
Két nap, négy szekcióban több mint 30 előadást tartottak a kutatók. A MILAB és az ARNL mellett a Warwicki Egyetem, az ELTE, BME, Szegedi Tudományegyetem, a Rényi Intézet és a HUN-REN SZTAKI is bemutatta mesterséges intelligenciával kapcsolatos tevékenységeit.
A számításelméleti szekcióban hazai gráfelméleti és kombinatorikai kutatások mellett megismertük a Warwicki Egyetem klaszteréssel, versenyek igazságosságával, és a személyes adatokat védő adatelemzési módszerekkel kapcsolatos kutatásait. Az esemény talán legfontosabb része a gépi tanulás szekció volt, amelyen többek között megbízható tanulással, gépi felejtéssel, megerősítéses tanulással, sztochasztikus optimalizációval, és a túlparaméterezett modellek meglepő tulajdonságaival kapcsolatos előadásokat is hallhattunk. Végül az alkalmazások szekció előadásai agykutatással, digitális patológiával, gépi látás többféle alkalmazásával foglalkoztak.
Az előadások mellett a hallgatóság a HUN-REN SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terbén megtekintette a HUN-REN SZTAKI, ELTE, BME kutatóinak demonstrációit, valamint a poszterszekció több mint húsz munkáját is.